Röviden: nem igazán.
Sziasztok!
Tudom-tudom, nem úszom meg ilyen könnyen, úgyhogy vágjunk is bele!
Először is, egy jól elkészített espresso intenzivitása miatt egy rendkívül izgalmas ízbomba is lehet, viszont ellenkező esetben a legkatasztrofálisabb kávéélményt tudja nyújtani, amihez elég csupán egy apró hiba is.
Mikor egy kávézóban kérünk egy espresso-t, többnyire egy olyan italt kapunk, amit egy barista alapos munkával beállított nekünk, többször rákóstolva, egész napon át szinten tartva azért, hogy az mindig a lehető legjobb formájában érkezzen az asztalunkhoz. Így amikor mi besétálunk ugyanolyan ízélményben legyen részünk, mint reggel neki.
Na most otthon, reggel mi ezt saját magunknak szeretnénk előállítani. Ez az igény teljesen elfogadható és érthető is. Tegyük fel, hogy van otthon nekünk is egy szuper karos kávéfőzőnk, amit mindig bekapcsolva tartunk, feltöltött tartállyal, a portafiltert felhelyezve. Így reggel egy percet sem kell várnunk arra, hogy a gép elérje a megfelelő, stabil hőmérsékletet.
Őrlés. Az őrlő önmagában egy sokkal fontosabb tényező, mint a gép. Fontos, hogy konzisztens, egyenletes őrleményt adjon el, hiszen eltérő szemcseméret esetén a kioldódás eltolódhat. Az első őrleményt célszerű még kidobni, hiszen a garatban maradt előző napról valamennyi, ami már kiszellőzött, így már sok aromát veszített.
Tömörítés. Fontos, hogy egyenletes legyen, az őrleményt jól eloszlassuk a portafilterben, és utána egyetlen határozott mozdulattal (és egy jó tamperrel) lenyomjuk az őrleményt.
Az extrakció. Az első espresso valószínűleg nem lesz jó – se lefolyásban, se ízben. Tehát muszáj állítanunk, tegyük fel, hogy szemcseméretet az őrlőn (kiőröljük a garatban maradt kávét, hogy az előző őrlemény ne befolyásolja a következő extrakciót),ismét őrlés, tömörítés újabb extrakció. Valószínűleg ez még mindig nem lesz az igazi, kell még egy finomhangolás. Őrlő állítás, kiőrlés, tömörítés és jöhet a várva várt ital és ízélmény, amiért idestova most már negyed órája küzdünk és kb. 100g kávét kidobtunk az ablakon. Arról nem is beszélve, hogy mire elérjük a kívánt eredményt, át kellett esnünk azon, hogy megkóstoljunk legalább két olyan presszót, melyek inkább kellemetlen élményt nyújtottak.
Megéri? Valójában ezt mindenki döntse el maga. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni róla, hogy a befektetett tőke nem feltétlen egyenesen arányos a jó presszó-élményekkel. Egyáltalán nem garantált, hogy ugyanazt éljük át, mint a kedvenc kávézónkban.
Vannak-e alternatívák?
Ha mindenféleképpen espressoban gondolkozunk, a legközelebb a NespressoTM kompatibilis kapszulák állnak. Több specialty pörkölő is igen jó minőségű kapszulákat készít, úgyhogy érdemes megkóstolni párat. Testességben természetesen ne számítsunk az espressohoz hasonlóra, inkább egy a filter és az espresso közötti állagú italra gondoljunk.
Ha nyitottak vagyunk a fekete kávék világára a filterkávé az, ami otthonra a legkompatibilisebb.
Akár kézi, akár gépi eszközökkel már igen jó eredményeket tudunk elérni.
Nem mellesleg a beszerzési összeg jóval kedvezőbb.
/Fotók: Vitéz Ádám/